
Hogyan kezdődött
Nem volt kérdés, hogy amikor a saját esküvőnket terveztük én csináljam a dekorációt. Én is egyike voltam azoknak a kislányoknak akik kiskoruk óta fantáziálgattak a nagy napról és a szőke hercegről. Amikor olyan szerencsés lettem, hogy megismertem jövendőbeli férjemet, már javában égett bennem a vágy, hogy a kreativitásomat kiéljem. Akkoriban átrendeztem volna a házunk összes szobájátlegalább hússzor, de alkalmanként bútorokat festettem, vagy később párommal barkácsoltunk. Ebben a szellemben már alig vártam, hogy el kezdjem tervezni, hogy milyen hangulatos légkört varázsoljak erre a napra, és hogyan fogom magam létrehozni. A koncepció nagyon hamar kirajzolódott és folyamatosan jöttek az újabb és újabb ötletek, amelyeknek köszönhetően a vadászház környékének nyomasztó hangulatát átalakítottuk, és egy csodás erdei álom lett belőle. Természetesen ízléses keretek között szerettem volna utalni a helyszín jellegére, ami szerintem rendkívül jól sikerült a kapura helyezett agancsokkal, illetve az arany szarvasokkal az asztalokon. (A teljes galériát megtaláljátok a fényképek között.) Az egész procedúrát imádtam, az egyetlen problémám a rettenetes időnyomás volt, legszívesebben csak ezzel foglalkoztam volna, de ilyenkor egy menyasszonynak számtalan egyebet kell kilogisztikáznia főleg ha egyedül szervezi az esküvőjét. Mindenesetre nálam, mint sokaknál így indult a szerelem. Remélem hogy számos menyasszonynak és vőlegénynek varázsolhatom még csodálatossá nagy napját egy igazán különleges hangulattal.

A munkánkról
Az elképzelésem egyszerű: megragadni és megalkotni minél több különböző hangulatot. Vannak akik szerint ez csupán « dekoráció », szerintem ennél többről van szó. Legyen az egy esküvő, vagy bármilyen más rendezvény, a dekoráció egy eszköz amellyel alkotni lehet, festék amivel létrehozod a művet. Akkor lesz igazán jó a « dekor » ha át tud lényegülni hangulattá, ehhez pedig szükség van egy varázslatos összetevőre: kreativitásra. Ha te is unod már a székszoknyákat, masnikat és lufikat, akkor jó helyen jársz. Ha bármiben a segítségedre lehetek hangulatügyileg, ne habozz, keress fel bátran.